Szállodai textilmosás
próbamosási lehetőséggel
Veszprém 200km-es körzetében.
Bármely szállodának, aki tudja, hogy az ördög a részletekben rejlik. A textilgiényeit kivétel nélkül, határidőn belül (és hiánytalanul) szolgáljuk ki.
Kattintson a gombra és töltse ki az űrlapunkat – ez még abszolút nem jár semmiféle kötelezettségvállalással!

A háromszin(t)ű probléma,
ami Önt is piszkosul bánthatja.

Nem érkeznek vissza időben a textilek?
Mint amikor a reggeli svédasztalra nem érkezik meg időben a péksütemény: a vendég nem a magyarázatokra, hanem a hiányra emlékszik.
Ha a textil késik, borul a napi rutin, a takarítók várnak, a szobák csúsznak. A vendég pedig elégedetlen.

Nem azok a textilek érkeznek vissza?
Mintha nem is a saját textiljei lennének: hiányzó köntösök, ismeretlen lepedők, keveredett szettek.
Ez nem csak logisztikai gond, hanem bizalmi törés is a vendégtől.
Egy szálloda működése pontos részleteken múlik. Egy mosodai hiba nem lehet ezek között.

Nem úgy jönnek vissza a textíliák?
Megjönnek ugyan, de nem tisztán.
Áporodott szag, félmegoldásos vasalás, gyűrött felületek.
A személyzet tanácstalan, hiszen mit kezdjenek „tisztának mondott” textillel, amit nem mernek a vendégeknek adni?
Elvisszük a szennyest és visszahozzuk a bizalmat.
Kevesen mosnak úgy, hogy Ön nyugodtan kiadhassa a szobát a vendégnek.
Mi nem csak vegyszerekkel dolgozunk, hanem rendszerrel, figyelemmel és felelősséggel.
Nálunk nem keveredik
semmi.
Nálunk nem keveredik semmi.
Partnerre szabott programokkal, dokumentált átvétellel és visszaszállítással dolgozunk.
Nálunk nem késik semmi.
Szállítási útvonalakat optimalizálunk, mindig felvesszük a telefont és csúcsszezonban is tartjuk az időpontokat.
Nálunk semmi sem marad piszkosan.
A textilek minden alkalommal illatosan, tisztán és gyűrődés- mentesen hajtogatva érkeznek vissza.

Balaton Veszprém Siófok Szombathely Sárvár Győr Budapest Keszthely Székesfehérvár ?
Ha koszos, mi kitisztítjuk. Veszprém 200km-es körzetében rugalmasan.

Logisztikai cég vagyunk,
akik történetesen mosnak is.
Tisztítani sokan tudnak. Egy ipari mosodánál az alapos, higiénikus, minőségi mosás már nem extra, hanem alap(nak kellene lennie.)
A kérdés nem feltétlenül az, hogy ki mos jól, hanem az, hogy ki szállít pontosabban, kiszámíthatóbban és rugalmasabban.
Mi a textilt nem csak elhozzuk és kimossuk: vissza is hozzuk, amikor kell, oda, ahova kell, olyan állapotban, amilyet Ön elvár.
A gombra kattintva az ajánlatkérő űrlapunkhoz ér.
Olyan partnereket szolgálunk ki, akik tudják: a tisztaság az alapja mindennek
Ipari mosás
háromcsillagos szállódáknak apartmanoknak lovardáknak közintézményeknek munkaruhás cégeknek kisebb panzióknak
Azokkal dolgozunk együtt, akiknek fontos, hogy a textil mindig tisztán, időben és hibátlan állapotban érkezzen vissza.
Legyen szó vendégfogadásról, munkaruháról vagy speciális igényű textíliáról. Mi a háttérben, észrevétlenül, de kiszámíthatóan tesszük a dolgunkat.
A gombra kattintva az ajánlatkérő űrlapunkhoz ér.


Miért választanak minket újra és újra?
A minőség nálunk nem kopik az idővel.
Hosszú távon is ugyanazt a precíz szolgáltatást kapja, mint az első héten. Tudjuk: egy elégedetlen partner többe kerül, mint bármilyen extra figyelem.
Alkalmazkodunk az Ön rendszeréhez.
Nem Ön igazodik hozzánk, hanem mi épülünk be az Ön logisztikájába: útvonal, időpont, cserecsomagolás szezonális igények szerint.
A kapacitásunk növekszik.
Több partnert vagy az adott partner növekvő igényeit is ki tudjuk szolgálni, tartva a megszokott megbízhatóságot, gyorsaságot és minőséget.
Optimalizált technológiát használunk.
Úgy használjuk a legmodernebb ipari mosó-, szárító- és vasaló- berendezéseket, hogy a lehető legjobb minőséget biztosíthassuk. hiszen a kiváló végeredmény a jó gépeknél kezdődik.
És ami miatt különösen kedvelnek minket:
Díjmentes próbamosás, elköteleződés nélkül.
Egy ilyen szolgáltatásnál egyetlen minta alapján eldőlhet, ki lesz a hosszú távú partner.
Ezért nálunk az első mosás teljesen ingyenes, hogy Ön kockázat nélkül tapasztalhassa meg, milyen, amikor a textil időben, hibátlanul, vendégfogadásra készen érkezik vissza.
A gombra kattintva fel tudja venni velünk a kapcsolatot.

Megoldott helyzetek, amikre büszkék vagyunk



Aki egyszer kipróbálta, már nem keres mást
„Két éve partnereink, rugalmas, gyors és kedves kiszolgálás. Nem aggódunk ha melegváltással érkeznek a vendégek”
Balaton parti szálloda
„A 3. szezont csináltuk végig együtt tavaly és nem volt csúszás a vendégeink imádják a szuper illatú ágyneműket”
Balaton parti szálloda


A munkánk nem lesz látványos. És ez benne a legjobb.
Megnyugtató kiszámíthatóságot kap.
Nincs több stressz a hiányos vagy késve érkező szállítmányok miatt.
Nálunk minden textil időben, hibátlan állapotban érkezik vissza.
Ön végre a vendégeire koncentrálhat.
A textilek problémáját teljesen levesszük a válláról, így Ön az élményre, a szolgáltatásra és a működésre fókuszálhat.
Büszkeséget érez, amikor belép a vendég.
Tökéletesen tiszta, frissen vasalt textil fogadja a látogatót.
És ez az első pillanattól bizalmat épít.
Ami még nem elhanyagolandó szempont:
Környezettudatos technológia, partnerre szabva

Nem leszünk szem előtt,
csak mindig időben.
19 éve működő családi vállalkozás vagyunk, ahol a rugalmasság, a szorgalom és a problémamegoldás nem marketing fogalom, hanem napi rutin.
A 2020-ban indított első önkiszolgáló mosodánk gyorsan kinőtte magát: először kisebb szállásadóknak, majd panzióknak, végül szállodáknak kezdtünk el dolgozni.
2022-ben már kifejezetten szállodai, éttermi, rendezvényi és munkaruhás igényekre szabott ipari mosodát nyitottunk.
Ma pedig már egy 730 m²-es csarnokban, napi 3,2 tonnás kapacitással dolgozunk, két műszakban.
Így szinte olyan, mintha sosem állnánk le.
A gombra kattintva az ajánlatkérő űrlapunkhoz ér, melynek kitöltése nem jár díjfizetési kötelezettséggel.

Nemcsak a logisztikát, hanem az árainkat is az ügyfélre szabjuk.
Minden szálláshely, étterem vagy rendezvényszolgáltató eltérő mennyiséggel, textil fajtával és igényekkel dolgozik. Ezért nálunk az árképzés mindig egyedi megállapodás alapján történik:
Éves vagy szezonális együttműködés
Egy egész évre tervezett, folyamatos kiszolgálásnál kedvezőbb egységárakat tudunk biztosítani, míg egy rövid szezonban kiemelt időszakra fókuszálunk.
Textíliák mennyisége
Minél több textilt adsz át nekünk rendszeresen, annál hatékonyabban tudjuk szervezni a folyamatokat és ezt az árban is érvényesítjük.
Textil mérete és típusa
Egy extra méretű abrosz vagy ágynemű vasalása, hajtogatása és csomagolása lényegesen több időt és energiát igényel, mint kisebb darabok kezelése.
Szállítási távolság
A szállítási költség függ attól, milyen messzire kell eljutnunk. Saját logisztikával dolgozunk, így ezt is személyre szabjuk.

Az első benyomás nem ismételhető és a textil az elsők között beszél.
Egy gyűrött ágynemű vagy foltos abrosz láttán a vendég fejében azonnal ott a kérdés: ha ez így néz ki, vajon mi lehet a háttérben? Tiszták a fürdők? Steril a konyha? Megbízható a hely?
Ezt a károkozó hatást később már nem lehet kijavítani, csak megelőzni.
Ezért is érdemes időben lépni, és olyan partnert választani, aki garantálja a makulátlan tisztaságot és a kifogástalan megjelenést. Minden. Egyes. Szállítással.
Ne várja meg, míg a textil miatt elveszíti a vendég bizalmát. Kérjen ajánlatot most!
A gombra kattintva tud ajánlatot kérni, mely nem jár semmilyen kötelezettségvállalással.

